Új helyszínen a győri Könyvhét — a válság ellenére ugyanannyi kiállító lesz

Új helyszínre, a város nemrégiben megújult központi terére költözik idén a győri Könyvhét — mondta el az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Somogyi Tivadar alpolgármester. A város ‘meg akarta adni a módját’ a rendezvénynek, amelynek kétmilliós szervezési költségeit is fedezi, ezért kínálták fel a Széchenyi teret e célra — közölte a politikus. Ez a megoldás lehetőséget kínál arra, hogy rossz időben az érdeklődőknek csak pár száz métert kelljen megtenniük a Széchenyi téri mobilszínpadtól a Xántus János Múzeumig vagy az Esterházy-palotáig, ahol eső esetén a programokat megtarthatják. A Széchenyi téri színpadon munkanapokon délutánonként, szombaton pedig már délelőtt is gyerekprogramok várják a legkisebbeket.
Horváth Sándor Domonkos, a szervezésben résztvevő Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: azt tapasztalják, hogy a válság ellenére körülbelül ugyanannyi — mintegy 25 — kiállító vesz részt az eseményen, mint az előző Könyvhéten. ‘A válság alapvetően a keresletet érinti; tavaly is ezt éreztük’ — tette hozzá, megemlítve: a nézelődő továbbra is sok, ám jellemzően azok a terjesztők érnek el sikereket, akik mernek jelentősebb kedvezményeket adni.

Hírforrás:
Kultúra.hu