A múlt héten két hazai könyvtári szakember véleményét adtuk közre link Most egy vállalati könyvtár képviselője nyilatkozik.
— Nem lehet elkerülni a munkaidő tartásából adódó konfliktusokat, csak mérsékelni azzal, hogy elsők között jövök és utolsók közt megyek, vagy hogy bevezettük elkéredzkedés helyett a félnapi szabadságokat, hogy napközben csak elkerülhetetlen esetben lehet — bejelentés után — ‘kiszaladni’, pár perces késés esetén is fel kell engem hívni stb. Ha eltérés esetén néha nem szólok, máris lazul a fegyelem — én meg utálok szólni, és mégis kell. Az ebből adódó nézeteltéréseket büntetés helyett megbeszéléssel sikerül rendezni Jó, hogy itt működik a dolog.
A munkaidejük egy részében távmunkában dolgozóknál nem könnyű pl. a szabadságok kiadása, amiben jól meg van kötve a kezünk, meghagyni nem lehet, átvinni problémás (hogyan igazoljak különösen fontos gazdasági érdeket?), kifizetni — hála Istennek — nincs mód.
A munkaidő alatti netezést nem tilthatjuk, mert nagyrészt ez a munkájuk, aminek mindig van valami ‘érdekes hír’ hozadéka, amit ráküldenek a közös listára. Tudom, hogy milyen sok a munkájuk, és ellenőrzöm is a teljesítést. De soha nem törekedtem arra, hogy a munkatársaim minden percüket konkrét munkával töltsék, a jó komfortérzethez kell a közösségi kommunikáció (szóval a dumálás :-), meg az általános tájékozódás lehetősége is. A folyamatos figyelem fárasztó, és egy idő után nem hatékony.