Ez egyik tézis: A virtuális könyvtár jelentősebbé válik, mint valaha, hiszen a dokumentumok széttörése miatt újfajta szintetizálásra van szükség.
— A könyv rövidnek mondható, 16-20. századi történetében összetévesztették az analizálási és a szintetizálási képességet a könyv behatárolt, újrakötött valóságával. Így van ez, akár annak gondolati, kognitív, akár esztétikai értelmezését vizsgáljuk. A könyvet olvasva érzékelhető a kettősség: a gondolati fejlődés és a gondolatok szintézise, amelyet a példák és a más szövegekből vett információk, jegyzetek, idézetek kötnek még szorosabbá, megerősítve ezzel az eredeti mondanivalót. Az ?összeköt? szó mindent elárul: gondolatunkkal kapcsolódunk egy másik érveléshez, gondolatisághoz. De ma, a numerikus világban hogyan működik mindez? Milyen kompetenciákra, milyen szellemi erőkre és tudásra van szükségünk, hogyan tanuljuk meg az információözönben való navigálást? Az idősebb tanárok már tudják: nemcsak az olvasást és az írást kell újra tanulnunk, hanem azt is, hogy heterogén adattömegekből hogyan kell és hogyan tudunk újféle, mégis egységes, érthető és értelmezhető gondolati formákat összeszőni. Vége a könyvtárak könyveket őrző szerepének. Új, megújult intézményekre és könyvtárosokra van szükség, akik mindezt az új valóságot közvetíteni képesek. Éppen ezért magát a könyvtár, könyvtáros szavakat is el kell vetni, újat kellene találni helyettük. Olyat, amelyik sugározza azt a tartalmat, amelynek közvetítésére ezek az intézmények és személyzetük képes. (ref.: Pajor E.)
Humanus