— erre a kérdésre is választ kapnak azok, akik meghallgatják okt. 21-én Münchenben Gereben Ferenc előadását. Az UIM és a KMÉM-Pax Romana beharangozója:
Magyarországon a hatvanas évektől vizsgálják az olvasási szokásokat. Azóta a televízió, majd az ezredforduló körül a kereskedelmi adók elterjedésével, az internet megjelenésével a világ igencsak megváltozott. A rendszerváltozás, a demokratikus társadalmi átalakulás alapvetően új szórakozási feltételeknek, de a könyvpiacon is nagymértékű amerikanizálódásnak adott teret. Vajon hogyan hatott mindez a magyarországi olvasáskultúrára? Ki fogja tudni szorítani a digitális olvasásmód a hagyományos könyvet? A diktatúra vagy a demokrácia olvastat inkább? És ami az 1956-os forradalom közelgő évfordulója kapcsán történelmi tudatunkról is szól: Miért Jókai a máig legnépszerűbb magyar szerző, akinél a két elbukott szabadságharc után is vigaszt kerestek a magyar olvasók? Több évtizedes művelődés- és értékszociológiai kutatási tapasztalattal rendelkező előadónk ezeket a kérdéseket fogja velünk körüljárni.
— Kíváncsi vagyok, hogy Jókai népszerűsége kapcsán szó kerül-e majd a vallott értékek és a valóság közötti különbségről. Az eseményről igyekszünk beszámolni. (MG)
KMÉM-Pax Romana