A főiskolai éveimről határozott emlékeim kizárólag olyan helyekről vannak, ahol a háttérben egy-egy biliárdasztal, egy korsó sör és hasonlók voltak elhelyezve egy kocsmaasztalon, velem szemben pedig cimboráimmal próbáltuk megfejteni az élet nagy kérdéseit, és pontot tenni minden mondatnak a végére. Kevés sikerrel.
Az élet nagy kérdései alatt azt értem, hogy természetesen a LÁNYOK feliratú dobozban is sokat keresgéltünk, azon belül is a szépség és az intelligencia egymásra hatását elemeztük, ahol az egyik, nincs a másik, satöbbi. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy mindegyikünk máshogy látta a szépet, ezért aztán sosem értettük meg egymást, de azért egy kinyilatkoztatásra tisztán emlékszem. Annyira elemi erejű volt.
A cimborám felém hajolt, és megsúgta a titkot: Tudod, van Budapesten egy hely, ahol intelligens és gyönyörű nők vannak, ugyanabban a bőrben. És még fizetni sem kell, hogy bejuss. Egy neobarokk palota, tele jobbnál jobb nőkkel, ingyen.
— A FSZEK korábban pornófilm-forgatástól is nevezetes volt. A ‘csajozós’ imázs erősítése is segít átpozicionálni a könyvtár imázsát. (MG)
Városban blog