A manhattani Jacob K. Javits konferenciaközpont alagsorában szerénykedtek két éve még az e-könyvek kiadói a szokásos májusi New York-i könyvkiállításon, az idén viszont ők voltak a főhelyen, és a nagy cégek is egymással versengve mutatták be digitális kínálatukat.
A piac főleg az USA-ban alakul át szélsebesen, de a letölthető és számítástechnikai eszközökön olvasható könyvek iránti kereslet Európában is látványosan nő. Az amerikai kiadói szövetség szerint az első negyedévben az USA-ban az e-könyvek értékesítése éves szinten 160 százalékkal, 233 millió dollárra emelkedett, miközben a nyomtatott olvasnivalóké bő 23 százalékkal esett. A két változat persze még így sincs egy súlycsoportban, ám a digitálisan letölthető művek piaci részesedése két év alatt a semmiből ugrott fel 14 százalékra.
HVG