Miért nincs elég kisebbségi könyvtáros? Változatos akadályok…

Évek óta gond, hogy az Egyesült Királyság könyvtáraiban, néhány kivételtől eltekintve, nincs megfelelő számú fekete és más etnikumhoz tartozó szakember. Ez főleg Londonban van így: az angol könyvtáros egyesület (CILIP) adatai szerint a közkönyvtárak személyzetének csak 3,9%-át teszik ki, pedig minden harmadik londoni ennek a népességcsoportnak a tagja. (Az Egyesült Királyságban a lakosság 45%-a fekete vagy más etnikum tagja.) Országosan a CILIP tagjainak csak 2 százaléka vallja, hogy az etnikai kisebbséghez tartozik, míg Londonban ez az arány 8%, ezért megbízták a CIBER céget, nézzen utána, mi ennek az oka.
Az állásinterjúkban közreműködők véleménye szerint rosszabbul teljesítenek a jelöltek, ha a bizottságban nincsenek a kisebbséget képviselő szakemberek is. Megemlítették azt is, hogy kevés könyv van a kisebbségek nyelvén a közkönyvtárakban, ez pedig mind a könyvtárlátogatás, mind a pályaválasztás szempontjából negatív hatású lehet. A kulturális különbségek terén két téma merült fel: zömmel olyan országokból jönnek (pl. Pakisztánból), ahol kevés a könyvtár, és nem szokás könyvtárba járni, ezért szóba sem jön pályaként, vagy olyan országból érkeznek, ahol nem szokás állásinterjú során ‘eladni magukat’… (ref.: Murányi L.)

Hírforrás:
Humanus