A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem egyetem vezetői értekezlete úgy döntött, hogy a piaci verseny hatására az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének illetve az oktatók kutatási eredményeinek ezentúl valós következményei is lesznek, így a rendszeresen rossz arányt elérőket (fokozatra való tekintet nélkül) illetményük 10%-os csökkentésével, míg a jól teljesítőket annak 10%-os növelésével fogják jutalmazni. A rendelet minden oktatóra vonatkozik — gondot csak az jelent, hogy egyes oktatók idáig sem kaptak fizetést, így annak százalék alapú módosítása viszonylag kevés motivációt jelent számukra. Ennek ellenére áprilisi híreink szerint a módosítás hatására sorra alakulnak a kutatói csoportok a Könyvtártudományi Tanszéken, ahol az elképzelések szerint pályázati pénzek és szponzoráció bevonásával versenyképes kutatásokat végeznek.
s-klub