Három részben, nagyjából három év alatt újítanák fel a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárat. A műemléképület jelenlegi formájában ugyanis nem felel meg a modern könyvtár követelményeinek. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, Szonda Szabolcs könyvtárigazgató és a tervekért felelős Linea kft. munkatársai tegnapi sajtótájékoztatójukon számoltak be a tervekről.
A tervek szerint helyet cserélne az épületben a felnőtt- és a gyerekrészleg, a bejárat fölül az épület bal szárnyába költözne a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja. A baloldali szárny alsó sarkában újra megnyitnák az átalakított gangot: itt egy kávézó kapna helyet, míg az épület hátánál található csigalépcsőt és a hozzá tartozó bejáratot üvegfal borítaná.
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató kifejtette, elsődleges céljuk az épület funkcionalitásának javítása, valamint annak elérése, hogy az épületet lehessen jobban körüljárni. Mindezt a műemlékjelleg tiszteletben tartásával szeretnék elérni. A munkálatok teljes értéke eléri az egymillió eurót, az összeg azonban nem csak az ingatlan komoly felújítását fedezi, hanem az olvasók kiszolgálásához szükséges bútorok és felszerelések kicserélését is.
Transindex