A brit hanglemezipari szövetség szerint az év végére egymilliárd fölött lesz az illegálisan letöltött dalok száma. Bár egyre kevesebben vásárolnak kislemezt, azért egyre több a digitális értékesítésből származó bevétel.
A brit hanglemezipari szövetség (BPI) legfrissebb tanulmányában azt állítja, hogy legkevesebb 1,2 milliárdra emelkedik az idén az illegálisan letöltött dalok száma Nagy-Britanniában. A tanulmány óvatos becslései szerint összesen 370 millió zeneszámot — a kislemezeket és a teljes albumokat is beleértve — legális csatornákon keresztül szereznek be a vásárlók.
A lemezipari szövetség Digital Music Nation 2010 című beszámolója szerint az elektronikus formátumú kislemezekből a tavalyi 150 millióhoz képest az idén mintegy 160 millió darabot értékesítenek, míg az albumok letölthető változataiból 2009-ben 16,1 milliót adtak el, az idén már 21 millió letöltéssel számolnak.
A BPI felmérése szerint 2009 októbertől 2010 szeptember végéig vizsgált időszakban a brit zeneipar digitális értékesítésből származó bevételei a korábbi 19,2 százalékról 24,5 százalékra emelkedtek.
Kreatív Online