A Harvard Egyetem számos könyvtára az utóbbi évtizedekben különböző szinten és önállóan fejlesztette saját állományát és rendszereit. Ez részben párhuzamosságokat szült, részben többletfeladatot jelentett a használóknak az állományok ás szolgáltatások áttekintésében. Ezt is kimutatta az a helyzetfeltáró tanulmány, amely nyomán december elején az egyetem vezetése bejelentette a könyvtár(ak) átstrukturálását. A munkák egyik eredménye egy központi keresőportál lesz, mely mögött összegangolt IT-, állomány- és adminisztratívrendszer-fejlesztés, automatizálás áll. Ezen túl együtt fognak működni más egyetemek könyvtáraival is. Hyman dékán fontosnak tartja, hogy a központosított szervezetben megmaradjanak azok az értékek, amelyek ez önálló szervezeti egységben voltak. Mint kifejtette: a könyvtárosok a tanszéki oktatókkal együtt az eddiginél szorosabban működnek majd közre a tantervfejlesztésben és jobban bevonják e munkába a könyvtárat. (ref.: MG)
— A Szegedi Egyetemi Könyvtár sikeresen integrálta magába az egyetem különböző könyvtártait. Sok nagy intézményben (pl. MTA vagy egyetemek) ilyen vagy hasonló fejlesztés még nem történt meg, ezért a szolgáltatások nehezen tekinthetők át, és színvonaluk erősen hullámzó. (ref.: MG)