November 13-án az Amerikai Könyvtáros Egyesület szervezésében rendezték meg a National Gaming Day-t, amelyből több mint 1800 könyvtár vette ki a részét az USA-ban, és néhány azon kívül is. Nemzetközi Super Smash Bros. Brawl versenyt rendeztek, de lehetőség volt más videojátékok, illetve néhány hagyományos táblás társasjáték kipróbálására is. Így az ALA nevéhez fűződik a legnagyobb, nemzetközi, egy időben játszott videojáték verseny, amit valaha rendeztek. A játékok az év többi napján sem porosodnak a polcon — amellett, hogy kölcsönözhetők, a használók a könyvtárban lévő játékkonzolokon is tudják nyomatni őket.
Évek óta arra vágyom, hogy a magyar könyvtárak is végre kezdjék el gyűjteni és szolgáltatni a videojátékokat. Ha folyóiratok mellékleteként kapott számítógépes játékok, meg persze mindenféle audiovizuális dokumentum gyűjthető és kölcsönözhető, akkor bőven itt lenne az ideje, hogy a videojátékokkal is megvalósuljon ez.
…
wildgica