Nagy köszönet a könyvtárosoknak!

A Betiltott Könyvek Hete (szept. 25-okt. 2.) alkalmával köszönetet mondok a könyvtárosoknak, akik csendesen harcoltak és harcolnak a cenzúra ellen. Időről időre hatalmas mennyiségű nagyszerű irodalom akadt fenn a közerkölcs önjelölt védelmezői — egyházak, iskolák, cenzori testületek stb. — tevékenysége hatására, csak mert e művek megkérdőjelezték gazdagok vagy hatalmasok érdekeit, sértették azok érzékenységét. Olyan nagy amerikai írók műveit korlátozták a hozzáférést, mint Sinclair Lewis, Ernest Hemingway, Mark Twain, John Steinbeck és mások, csak mert szocialistának, kommunistának bélyegezték őket, vagy feketelistára kerültek, mert empátiával bírtak az elnyomottakkal, kiszolgáltatottakkal szemben. Vagy mert megkérdőjelezték a politikai vezetők egyes tetteit. Feltehetően egyik másik közösség sem harcol keményebben a cenzúrával, vagy az emberek olvasási szokásai után szaglászó hatóságokkal, mint az Amerikai Könyvtárosok Egyesülete. Ez igaz, csöndes, Alkotmányból következő hazafiasság, akkor is, ha sokan az állásukkal játszottak ezért. Tetteik beszélnek, nemcsak a szájuk jár. A könyvtárosok előkelő helyet foglalnak el szememben az amerikai hősök és hősnők között. Köszönöm nekik! — Craig Herud, Aberdeen (ford.: MG)
— Múlt heti ALA-akció: Ha ők Koránt égetnek, akkor mi Koránt olvasunk.