A mentorálás hagyományos értelemben véve azt jelenti, hogy egy-egy intézményen belül az idősebb, tapasztaltabb kollégák tanácsot adnak a fiatalabbaknak. Vannak más mentorálási módszerek is: amikor azonos feladatkörben dolgozó és azonos felelősséget viselő munkatársak konzultálnak egymással; csoportos mentorálás esetén — ez egy viszonylag új gyakorlat — egy-egy mentor egyszerre több szakembert is a ‘szárnyai alá vesz’; és előfordul, hogy a szakember, aki segítséget igényel, proaktív módon maga keresi meg a megfelelő mentor(oka)t. Magukon a könyvtárakon kívül a mentorálást felvállalhatják a szakmai egyesületek, amelyek keretében a szakemberek a munkahelyi alárendeltségtől független mentori támogatást kaphatnak.
A hatékony mentorálás szorosan kapcsolódik a könyvtárosi pálya különböző szakaszaihoz, ugyanis ezek a szakaszok határozzák meg, hogy mire összpontosítson a mentorálási tevékenység, és milyen módszerekkel folyjon. Nagyon fontos például a mentor támogatása, biztatása, amikor valakinek változik a munkaköre. Ebben a szituációban általában spontán, informális mentorálásra kerül sor. Hasonlóképpen szükség van arra, hogy az intézmények vezetői és a szakmai szervezetek törődjenek azokkal a középkorú könyvtárosokkal, akik már elérték pályafutásuknak azt a szintjét, ahonnan nem valószínű, hogy tovább fognak lépni. Nem csak a könyvtárvezetőknek, hanem az egyesületeknek is törődniük kell ezekkel a szakemberekkel. A hatékony mentorálás nem csak az egyes könyvtárosok teljesítményét javítja, hanem az intézmény egészéét is. A mentorálásban jelentős szerepet kaphatnak a pályafutásuk végén járó, nyugdíjba készülő könyvtárosok, akik hatalmas szaktudással rendelkeznek, és készek azt átadni. (ref.: Hegyközi I.)
Humanus