Alapkövetelmény lesz a digitális írástudás a munkaerőpiacon

Öt éven belül a magyarországi munkahelyek kilencven százalékának betöltéséhez elengedhetetlen lesz a digitális írástudás — mondta Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Az IVSZ és a MeFIT Alapítvány (Magyar-európai Fejlesztésekért az Információtechnológiában Alapítvány), csatlakozva az unió húsz országban elindított e-képességek hetéhez (e-skills week), országos rendezvénysorozaton hívja fel a döntéshozók, kis- és közepes vállalkozók, illetve a diákok figyelmét arra, hogy a digitális írástudás milyen fontos szerepet játszik a munkaerőpiacon is. Tilesch György, az alapítvány főigazgatója kifejtette: a magyar felnőttképzés többnyire nem piacképes, s inkább csak beszélnek az élethosszig tartó tanulásról a munkaadók és a munkavállalók, de nem eszerint tevékenykednek. Hozzátette: a magyar kis- és közepes cégeknek csupán 5-10 százaléka folytat belső képzést, szemben a nagyvállalatok 25 százalékával. Ebből következően egy olyan munkavállaló, amelyik kis, vagy közepes céghez kerül, gyakorlatilag lemondhat a felnőttképzéséről.

Hírforrás:
mfor