Mi lesz a könyvtárral? Ez az a kérdés, amelyre senki sem tud biztos választ, csak valószínűsít, extrapolál, jövendöl, vagy struccmadarat játszik. Ez utóbbi a legveszélyesebb, mert a változás apró sokkok sorozataként (többnyire technikai innovációk és költségvetési döntések formájában) játszódik le, amely nem kíván azonnali és határozott reagálást, hiszen ráérünk arra még. Az így kelt hamis remény a könyvtáros konzervatizmusát erősíti: kibekkeli, kiguggolja, átvészeli a nehézségeket, panaszkodik, kicsit takarékoskodik, de az idők változtával ott szeretné folytatni, ahol abbahagyta. Holott ideje volna reformos arculatát fordítani a társadalom felé, elővenni innovációs készségét. A FSZEK-ben (ahol annak idején ott is állandóak voltak a nehézségek) azt szoktuk mondogatni: ha tudjuk, hogy az ötödik emeletről mindenképpen le kell jutnunk a földszintre, okosabb, ha nem várjuk meg, míg kidobnak az ablakon, hanem igénybe veszünk olyan innovatív eszközöket, mint például a lépcső vagy a lift. Mert ha nem, a hová lettek az olvasók és hová lettek a könyvek után elénekelhetjük Marlene Dietrich dalát magunkra aktualizálva: hová lettek a könyvtárosok? (Papp István cikkének részleteit a szerző engedélyével közöljük. A 2009. máj. 10-i előadást a 3K 2009/8. száma közölte. A cikk a 3K oldalán márciustól lesz olvasható.)
Papp István