Szakdolgozati gondolatok — 8. Ütemterv

Van olyan nyugati ország, melyben a szakdolgozatokra a hallgatóknak kilenc hónapja van. El lehet képzelni, hogy jut idő a kutatásra és a minőségi kivitelezésre is. De akárhogy is, a leggondosabb tervezés, ütemezés esetén is előállnak váratlan események. Szakmailag például akkor, mikor már kellően bemelegedtünk a témába, miközben újabb és újabb gondolat kifejtése, könyv elolvasása válik elengedhetetlenné. Pontosabban válna, ugyanis nincs már rá idő. Így annak megelőzésére, hogy legérdekesebb következtetéseink lemaradjanak, hasznos az ütemezésnél a leadásig rendelkezésre álló időt öt részre bontani, mely esetében az ötödik szakasz a tartalék idő. A munkát az előtte lévő négy ötödre tervezzük. Jó munkához ugyanis (tartalék)idő kell. Az irodalomkutatásra és az saját kutatásra számíthatunk durván egy-egy negyedet, a feldolgozásra pedig kettőt. A tapasztalat szerint csúszás szinte mindig előfordul, ami azonban tartalékidő kalkulálásával nem okoz nagy bajt.
A sorozat korábbi anyagai: link

Hírforrás:
MG