A központ pénteken és szombaton délután 2 és 6 óra között várja a falu lakóit Csuka Adrienn vezetésével. A könyvek, folyóiratok mellett internetezhetnek is az érdeklődők, de fénymásolásra is van lehetőség. Mint azt Nagy Károlyné polgármester elmondta, pályázaton nyertek több mint 5,7 millió forintot erre a célra, amelyhez 10 százalék önerőt tett hozzá az önkormányzat.
Tolnai Népújság