Letették a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont alapkövét szerdán Pécsett. A beruházás 5,5 milliárd forintba kerül, a kivitelező 2010 júniusára ígéri az átadást. 13 ezer négyzetméteres lesz az új épület. Az új intézményben helyet kap majd a város három jelentős könyvtára: a Pécsi Városi Könyvtár, a Csorba Győző Megyei Könyvtár és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Könyvtára. Továbbá magába foglalja majd a PTE Állam- és Jogtudományi Karának, illetve Közgazdaságtudományi Karának könyvtárait is. A szabadpolcos terek, az olvasóterek, a folyóirat-olvasók és a tanulóhelyek az épület 1-3. emeletein, a zenei könyvtár a 4. emeleten várja a látogatókat a jövőben. (Lánchíd R.)
A digitális információáramlás erősödése miatt a tudásközpont lesz az utolsó épülő, klasszikus értelemben vett könyvtár Magyarországon, amely azért igyekszik majd megfelelni a 21. századi elvárásoknak is tette hozzá Gábriel Róbert, a PTE rektora. A létesítményben 600 ezer könyvet helyeznek el. (Ingatlanmagazin)
— Némelyekben felmerülhet a cím hatására, hogy ekkora nekifutással talán építtethetné a rektor úr akár az első, modern értelemben vett hazai könyvtárt is. (MG)