Éveken át szinte tabu volt hozzányúlni, most azonban a válságkormány adóreformja egyetlen pisszenés nélkül söpörte el. Megszűnik a kulturális járulék. Akik eddig bírálták létezését, főként azzal érveltek, hogy ‘piszlicsáré’ adó, nyűg az egyébként is túladóztatott, túlzott adminisztrációra kötelezett cégek nyakán. Akik eddig védték, azzal érveltek, hogy igazi vívmány volt, a kultúra legalább részbeni önfinanszírozóvá válása felé mutatott. Való igaz: a kulturális járulék egy nagy kalapba, azaz alapba került, amelybe — elvileg — nem nyúlkált bele a politika maszatos keze. Ez a pénzalap jelentette az 1993 óta létező Nemzeti Kulturális Alap (NKA) forrását, ezt osztotta szét a kultúra legkülönfélébb szereplői között, pályázati módszerrel. Szakszerűen, politikamentesen — megint csak az elvek szintjén.
HVG