Washingtonban és Brüsszelben is vizsgálják, hogy monopólium jön-e létre a sok millió, kereskedelmi forgalomban jelenleg el nem érhető mű digitalizálása révén. Jennie Johnson, a Google szóvivője arról beszélt: a cég könyvek millióit kelti életre, ezek máskülönben elvesznének a kulturális örökség számára. Ismert szakemberek is hajlanak ennek az érvnek az elfogadására. Thomas Augst, a New York-i Egyetem tanára úgy véli: eltűnik a közkönyvtárak és a kutatói könyvtárak közötti határvonal, a könyvek széles körben hozzáférhetővé válnak majd. Eben Moglen, a Columbia Egyetem professzora szerint: ha a könyvdigitalizálást a lovas kocsik és az autógyárak egykori harcaként fogjuk fel, akkor a Google ebben az út akar lenni — vagyis nem többet, mint felületet biztosít. Mások viszont monopóliumot emlegetnek. A Book Search funkció előfizetéseivel, illetve a digitalizációhoz kapcsolódó hirdetésekkel a Google egy másodlagos piacot is létrehoz, amelyet uralhat. Brewster Kahle, az Internet Archive nonprofit digitális könyvtár alapítója — sokakhoz hasonlóan — a szabad felhasználású, úgynevezett árvakönyvek (melyeknek nincs jogtulajdonosuk) sorsa miatt aggódik.
Népszabadság