Vajon mit olvasnak a mai gyerekek?

Az ünnepi könyvhét kapcsán sok óvodás és kisiskolás jutott el a könyvtárakba, így megfigyelhettük az ízlésüket. Győrben, az ünnepi könyvhét ingyenes programjai között idén először szerepeltek gyermekkönyvnapok. Szabados Éva, a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár kulturális szervezője elmondta: azért hívták meg Bosnyák Viktóriát, a Tündérboszorkány íróját, mert az ő könyveit viszik leginkább az olvasók, s őt ajánlották a könyvtárosok is. Hozzátette: gyerekprogramokat, például bábszínházi előadásokat és Mesekuckót korábban is rendszeresen tartottak a könyvtárban, de gyerekszerzőket eddig nem hívtak meg. Most úgy tűnik, erre is lett igény. Bosnyák Viki rendhagyó irodalomórájára elsősorban másodikosokat vártak. — A gyerekek fele annak hatására kap kedvet az olvasáshoz, hogy itt hall valamit, ami megfogja. A többieknek a személyes találkozás öröme és a kérdezés az, ami újdonság — számol be tapasztalatairól az írónő, akinek két könyvéből most készül filmforgatókönyv. Nos, ilyesfajta varázslás is kell ahhoz, hogy a magyar kortárs meseirodalom versenyképes legyen, és lehetőséget kapjon kis olvasóinak elkápráztatására. – F: jún. 12.

Hírforrás:
Szabad Föld Online
Régebbi hírforrás(ok): Szabad Föld Online, link