Gyakran hallani a mondást, hogy a könyvtárak legértékesebb része este hazamegy. Ez igaz is a könyvtárosok többségére: szeretik a hivatásukat, segítőkészek, nyitottak, és különc figurákkal is szót értenek, de sokszor éppen ezek a jó tulajdonságok fordulnak ellenük, és válnak legrosszabb jellemzőikké: a szakma ugyanis nem jól tűri a konfliktusokat. Inkább szenvednek, és dolgoznak tovább a problémás kollégával, mintsem hogy megoldják a kínos helyzetet. A vezetőé a felelősség, de sokszor inkább átszervezi a munkát, mintsem elmozdítsa az arra alkalmatlan személyt. A szerző úgy véli, a jó vezetés 85%-a a jó mentális egészségről szól: különbséget tud tenni a személyes és az intézményi kérdések között, a munkacsoportokat eredményesen működteti, az egyéni sikereket a szervezet sikerének tudja be, nem fenyeget sem egyéneket, sem csoportokat. Minden, ami a könyvtárban történik, az intézményről, mint egészről szól. Emellett a lelkileg egészséges vezető értékeli az olvasók véleményét, mert tudja, hogy aki kritikai észrevételeket tesz, segíteni akar. A szervezetek háromféle típusát különbözteti meg a szerző: 1) amelyek azoknak az igényeit elégítik ki, akiket szolgálniuk kellene, 2) amelyek az igazgató vagy a hatalommal bíró személy igényeit elégítik ki, 3) amelyek egy rosszul működő rendszernek vagy a személyzet kollektív neurózisának az igényeit elégítik ki. Mit lehet tenni? Meg kell tanulnunk az olvasók és az intézmény igényeire figyelni, és azt is, hogyan tudjuk céljainkat a legjobban elérni, és az olvasókat szolgálni.
Tanácsok: 1) kezelni kell a konfliktusokat, persze előbb elsajátítani a technikáját, 2) fontos a vezetők képzése, elsősorban az állásinterjúkra kell felkészíteni őket, 3) támogatni kell a munkatársakat egyéni vagy munkahelyi problémáik megoldásában — szakemberek bevonásával vagy áthelyezéssel. – F: Nehéz őszintének lenni, avagy Miért is ragaszkodunk az alkalmatlan munkaerőhöz? / ref.: Murányi L., In: Könyvtári Figyelő, 2009/2. Humanus
Humanus