Megvalósult ötletek gazdái, optimista álmodozók és borúlátó szakemberek ültek egy asztalhoz azon a minikonferencián, ahol a szervezők arra voltak kíváncsiak: mit jelent ma Magyarországon az internetes demokrácia. László János, az eDemokrácia Műhely Egyesület elnöke szerint technológiailag minden a rendelkezésünkre áll, ennek ellenére sem az állam, sem pedig a civil szféra nem akar igazán élni az internet adta lehetőséggel, nehezen ismeri fel az abban rejlő erőt. – F: ápr. 24.
NOL