Hogyan bánjunk az örök kritikusokkal?

Egy nyomtatógyártót bosszantott, hogy újabb és újabb terméküket annak piacra kerülésekor egy tapasztalt és ezért nagy figyelemnek örvendő szaki rendre lebarmolta. Ezáltal jelentősen csökkentette a gyártó marketing-erőfeszítésének eredményességét. A kifogások ráadásul többnyire jogosak voltak. Az eset többszöri megismétlődését látva, s károkat sorozatban elszenvedve a cég stratégiát váltott: új fejlesztéseiket prototípus-korukben eljuttatta a kritikushoz, aki észrevételeit a fejlesztőknek tette meg. Az ilyen módon javított nyomtató került a sorozatgyártásba, melyen — talán innentől már kitalálható — már nem köszörülte a kritikus éles nyelvét. Az esetet elemezve jogos a kérdés, hogy mekkora veszteséget kell elszenvednie egyes gyártóknak, míg be nem vonják külső vagy belső kritikusaikat a fejlesztésbe? Az ok feltehetően a kulturális orientációkban rejlik. Magas csoportkollektivizmus esetén (büszkeség a ‘saját’ csoportra, bizalmatlanság az azon kívüliekkel kapcsolatban) erre kisebb az esély. A magas intézményikollektivizmus-érték viszont (mely engedi, bátorítja a nem saját csoportokkal való gyakoribb és egyenrangú kapcsolatokat) ugyanakkor gyorsabbá teszi a stratégiaváltást, javítja a szervezeti rugalmasságot.