Egy igen ritka leletet, egy héber könyvekből és kéziratokból álló 11 ezer darabos gyűjteményt mutatott be a Sotheby,s aukciósház. A vevőre váró kollekciót a legnagyobb magánkézben lévő judaisztikai gyűjteményként tartják számon. A Valmadonna Trust Library olyan felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat is magában foglal, mint az a 16. századi héber bibliamásolat, amely egykor a Westminster Abbey tulajdonában volt. Egyes példányokon égés- és víznyomok, illetve a vallási üldözés más jegyei láthatók. A könyvtár, amelynek értékét 40 millió dollárra (több mint 9 milliárd forintra) becsülik, először tekinthető meg teljes egészében a Sotheby,s manhattani galériájában február 19-ig. A gyűjteményt kezelő alapítvány arra kérte az aukciósházat, hogy együtt adja el a kollekciót, így azt nem fogják megbontani, nem lehet majd egy-egy darabot megvásárolni. A Valmadonna könyvtár a 88 éves londoni Jack Lunzer gyűjtői ‘életműve’. Lunzer, aki részt vett a Shoteby,s New York-i kiállításának hétfői megnyitóján, azért megjegyezte: szeretné, ha a gyűjteményt a Kongresszusi Könyvtár vásárolná meg. ‘Az igazán nagy öröm lenne számomra’ — mondta. Sharon Mintz, a legnagyobb amerikai judaisztikai közgyűjteményt birtokló Jewish Theological Seminary zsidó művészetet felügyelő kurátora szerint bárki veszi is meg a könyvtárat, az azonnal a ‘héber kultúra tanulmányozásának egyik toplistás helyén találja magát’. A gyűjteményben szereplő kézzel írt kötetek között található a Valmadonna kódex I., az 1189-ben készült héber biblia az egyetlen példány, amely fennmaradt a középkori Angliában. Az Egyesült Államokon kívül a British Library, az oxfordi Bodleian Könyvtár, a Francia Nemzeti Könyvtár és az Izraeli Nemzeti könyvtár birtokában találhatók jelentős judaisztikai gyűjtemények. – F: febr. 12.
Könyvtári gyűjtemény az aukciós piacra megy
Régebbi hírforrás(ok): Új Könyvpiac, link