… Az Egyesült Államokban már húsz éve a ‘nulla növekedés’ az irányadó elv — folytatta Varga Róbert –, ami azt jelenti, hogy annyi könyvet ki is selejtez egy könyvtár, mint amennyit vásárol. Most már nálunk sem a minél nagyobb raktárra törekszenek az intézmények, sokkal inkább a mind szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtó térre. A könyvtár ugyanis ezeréves hagyomány, agóra, a kölcsönzésen túl közösségteremtő helyként is funkcionál. Amúgy nálunk tavaly száz beszerzett dokumentumra 68 leselejtezett jutott, azaz nem állíthatja senki, hogy feleslegesen gyűjtögetnénk az elavult példányokat. A szűkösebb büdzséből adódóan a megyei könyvtár szakemberei igencsak meggondolják, milyen dokumentumokkal bővítik az állományt. A feladatokat felosztják a központi és a fiókkönyvtárak között: előbbi beszerzi az értékesebb példányokat is, míg utóbbiak a populárisabb műveket helyezik előtérbe vásárláskor. A felmérés készítői szerint az elmúlt fél évtizedben a vizsgált könyvtárakból a teljes kölcsönözhető állomány körülbelül negyven százalékát vitték ki legalább egyszer, harmadukat minimum kétszer. A legtöbbet a szépirodalmi könyvek mozognak, a szakirodalom ennél — érthetően — kevésbé kelendő. – F: febr. 16.
Kaposvár: ‘száz beszerzett dokumentumra 68 leselejtezett jutott’
Régebbi hírforrás(ok): Sonline, link