Drága könyvek, szegény könyvtárak

Folyamatosan és drasztikusan csökken az az összeg, amelyet a könyvtárak új dokumentumok beszerzésére költhetnek, ráadásul pályázni is egyre nehezebb. Emitt minél nagyobb árkedvezmények kicsikarásával, amott támogatásokból próbálják tartani a színvonalat. Az új könyv egyelőre nem lesz kevesebb a FSZEK-ben, és úgy tűnik, hogy a DVD sem tavalyhoz képest. Az elektronikus adatbázisokra több jut, mint egy éve, egyedül a CD-knél várható visszaesés — közölte érdeklődésünkre a hálózat főigazgató-helyettese, Sóron László. A viszonylag kedvező helyzetet persze az is magyarázza, hogy a hálózat komoly kedvezményekkel jut hozzá az új kiadványokhoz, mint afféle nagybani vásárló, akár negyvenszázalékos engedményt is ki tud csikarni — ez pedig példányszámban nagyon sokat számít. Az Országos Széchényi Könyvtár tavaly 38,6 millió forintot költhetett állománygyarapításra, ebből 10,6 millió volt a saját pénz és 28 millió a támogatás. A trend itt sem szívderítő: az intézmény az elmúlt öt év gazdasági nehézségei miatt komoly megszorításokra kényszerült, a gyarapításra költhető összeg folyamatosan csökken. 2003-ban még több mint 40 milliót használhattak fel a költségvetési előirányzatból és 11 milliót támogatásból — azaz összesen 51 milliót. Csak a folyóirat-vásárlás tempója változatlan. A kötelespéldány-beszolgáltatásban egyébként csúnyán lazul a fegyelem. A tavaly beérkezett 17 700 könyvből 3600-at csak reklamálás után voltak hajlandók átadni a kiadók, és a folyóiratoknál sem jobb az arány. – F: jan. 27.

Régebbi hírforrás(ok): Népszabadság Online, link