Titkosírás az olvasás szolgálatában

Kétszáz éve, 1809. január 4-én született Louis Braille, annak az írásnak a kifejlesztője, mely hosszú évtizedekig a vakok egyetlen lehetősége volt az olvasásra. A XIX. század elején főként kézműves szakmákat és zenét tanulhattak. A látóként született Braille háromévesen apja nyeregmíves-műhelyében sebezte meg magát, ekkor veszítette el látását. Tizenöt évesen kezdett kitapogatható írás kifejlesztésébe, amikor egy francia tüzértiszt, Charles Barbier százados az 1819-ben általa a katonák számára kidolgozott, ám a hadsereg által nem akceptált ‘éjszakai írás’ módszerét 1824-ban bemutatta a párizsi Vak Gyermekek Nemzetközi Intézetében, ahol 1819 óta Braille is élt. A Braille-könyvek olvasását mára háttérbe szorította a számítógép és a hangoskönyvek — a számítógép-használatot számos program könnyíti a vakok és gyengénlátók számára. 1961-ben svéd mintára jött létre a VGYOSZ hangos könyvtára — először kazettára felolvasott műveket tartalmazott. A hangoskönyvtár állománya ma 3000 kötet feletti. A mintául szolgáló svéd Braille- és Hangos Könyvtár (TPB) a hangos könyvek előállítója és kölcsönzője, melynek egyik részlege tankönyv-előállítással is foglalkozik. — F: jan. 4.

Régebbi hírforrás(ok): Litera, link