Makó — Közösen, térségi összefogással működik Makó és kilenc közeli falu könyvtára tavasz óta. Benkéné Sándor Barbara, akit a makói könyvtárban az integráció irányításával megbíztak, lapunknak elmondta: munkatársaival együtt Kövegyen és Ferencszálláson már átvizsgálták a könyvállományt, és kiselejtezték a tönkrement, aktualitásukat vesztett köteteket. Néhány napon belül befejeződik ez a munka Nagylakon és Klárafalván is. A tapasztalatok szerint a könyvek nagyjából felét voltak kénytelenek kidobni. A selejtezést követően minden kis könyvtárban számítógépes nyilvántartásba veszik a dokumentumokat. Ezzel együtt mindegyik kis könyvtár kap egy új, világhálóra csatlakozó számítógépet is — ezek már meg is érkeztek mindenhová. Ez utóbbi azért is hasznos az olvasóknak, mert ezentúl egyetlen e-maillel az ország összes nagy könyvtárából rendelhetnek könyvtárközi kölcsönzés keretében. Azaz gyakorlatilag nem lesz olyan kötet, amihez ne férhetnének hozzá szinte azonnal a falvakban élő könyvbarátok. Megtudtuk azt is, hogy a falvak nem csak veszítettek könyveket, de nyertek is: valamennyi községbe megérkezett egy-egy, darabonként kilencvenezer forintos értéket képviselő, negyven-ötven kötetet tartalmazó csomag. Hogy a frissítésre szükség volt, azt igazolja, hogy Kövegyen például az új könyvek több mint felét kikölcsönözték megérkezésük óta. Az igazán komoly állománygyarapítás azonban jövőre következik — akkor ugyanis már nem kell számítógépekre költeni a normatívából. Hogy ennek összege mennyi lesz a mostani könyvtáranként 1,3 millióhoz képest, nem tudni. – F: okt. 14.
Kölcsönzés egyetlen klikkeléssel — faluról is
Régebbi hírforrás(ok): Délmagyarország, link _is/2073851/