Íróból megyeikönytár-igazgató: Szonda Szabolcs

Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt igazgatója nyugdíjba vonulása után a könyvtár fenntartója, a Kovászna megyei önkormányzat versenyvizsgát írt ki a tisztség betöltésére. A megmérettetésre öten jelentkeztek. A könyvtárigazgatókból, a tanügyminisztérium és a megyei tanács képviselőiből álló bizottság a jelöltek közül Szonda Szabolcs egyetemi adjunktus pályázatát találta a legjobbnak. A harmincnégy éves Szonda Szabolcs a bukaresti egyetem keretében működő Hungarológia Tanszéken végezte tanulmányait, jelenleg ugyanott tanít, és szerkesztőként dolgozik. Két önálló verseskötete jelent meg: 1998-ban Kiegyezés a tükörrel és 2002-ben a Vagyontárgyalás. A műfordítóként is tevékenykedő Szonda Szabolcs tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Fiatal Írók Szövetségének és a Romániai Hungarológiai Társaságnak. Az új könyvtárigazgató a Krónikának elmondta, hogy az eddigi jó eredményeket megtartva, azokra építve szeretne dolgozni, és elsősorban a kommunikáció hatékonyságát erősítené. ‘A könyvtárt kulturális és információszolgáltató központtá kell fejleszteni’ — összegezte Szonda, aki szerint jó úton halad a sepsiszentgyörgyi könyvtár digitalizálása, és az egyik első feladat lesz, hogy a világhálón hozzáférhetővé tegyék a könyvtár katalógusát. Egy új székhelyre is szükség volna, hiszen az intézménynek jelenleg otthont adó történelmi épület nem könyvtárnak épült, és nem is alkalmas erre a célra: a hatalmas, súlyos könyvállomány túlterheli az épületet. A megyei önkormányzat új székház építésén gondolkodik, amely Sepsiszentgyörgy szívében kapna helyet — mondta el Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke. – F: ReMek-e-levél, Krónika, link — További hír: Diszkrimináció vádjával bepanaszoltak egy álláshirdetést. – F: okt. 1.

Régebbi hírforrás(ok): Duna Tv, link , Nyilvános Könyvtár, link