Ráfizetés a magyar kultúra? Adjuk el!

Gyökeres koncepcióváltásra lenne szükség, amelyik megérti és megérteti végre, hogy a kultúra fejőstehén, remekül hasznosítható árucikk, országimázs-kellék, óriás reklámfelület, miazmás. Pénzt lehet vele keresni, na. Sok pénzt. … Arról viszont nem beszélt senki tudomásom szerint, mégis mit kellene kitalálni internetadó és nyakkendőadó helyett, hogy a magyar kulturális szektor, ami alatt a közművelődési intézményeket; könyvtárakat, múzeumokat, galériákat, várakat, templomokat, irodalmi kávéházakat, kriptákat, kórusokat, filmstúdiókat, a különféle fesztiválokat és az ezekben fellelhető bármit értem, ne a szocializmus maradványainak és az “új kor kihívásainak” kettős szorításában fuldokló alulfinanszírozott szerencsétlenséghalmaz legyen.
Szakítani kellene a közösen táplált tévhittel, hogy könyvtárat fenntartani, múzeumokban cserépdarabokat vakargatni, levéltári iratok között bogarászni csak pár horgolt mellényt hordó értelmiségi, meg a naplopó bölcsészhallgatók szórakozására jó, másra nem. Ha szarul működik a rendszer, akkor ez többnyire tényleg így van, mert csak a fanatikusokat érdekli. Ám egy dinamikus, jól, látványosan és tartalmasan működő kulturális rendszer nem csak bokréta Magyarország kalapján, hanem turisztikai húzóerő, a jól működő közoktatás elengedhetetlen partnere, minőségi tömegszórakoztatás és még sok minden egyben. … Közművelődési intézményben pénzt csinálni ma nem éri meg. A költségvetési szabályok csak korlátozottan engedik, hogy az intézmények saját erejükből teremtsenek elő pénzt. A plusz források azonban nem csak, hogy korlátozottan alkalmazhatók, hanem ha az intézmény plusz pénzt termel, a költségvetési támogatása annyival kevesebb lesz. A dolog tehát bukás, hiszen ha többet dolgoznak, akkor is csak ugyanannyi pénzük lesz. – F: máj. 10.