Őszinteség és problémakezelés — könyvtár is használhat blogot

Fontos, hogy a blog őszinte legyen, hiszen az érdeklődők azért fogják olvasni, mert olyan információkat tudhatnak meg a vállalatról és tevékenységeiről, amiket máshonnan nem; “hivatalos” információközlésre ott a weboldal. Például, ha nagy számban merül fel probléma a cég valamelyik szolgáltatásával vagy termékével kapcsolatban, a blog az egyik legalkalmasabb hely arra, hogy a vállalat magyarázatot adjon ügyfeleinek a történtekre. Nem érdemes magyarázkodni vagy hárítani a felelősséget, hiszen a felhasználók pontosan tudni fogják, hogy valami nincs rendjén, és az így elindult találgatásokból akár krízis is lehet, amit már jóval nehezebb orvosolni.
Hasonló helyzeteket akár a cég előnyére is lehet fordítani, ha a vállalatvezető egy bejegyzésben őszintén beismeri a hibát, kárpótolja a károsultakat, és azonnali lépéseket foganatosít a hiba kijavításáért. Az ilyen vállalati reakció tudatosítja az ügyfelekben, hogy a cég nem tévedhetetlen, ott is emberek dolgoznak, de olyan szervezet, amelyik valóban odafigyel az ügyfeleire és kész figyelembe venni a felmerülő igényeket. Ez persze sorozatos hibák esetén nem megoldás; ilyen esetben a jól használt blog sem segít, de általánosságban lojalitásépítő ereje van, ami elengedhetetlen, ha a cég hosszú távon szeretne sikeres lenni az üzleti életben. – F: máj. 6.

Régebbi hírforrás(ok): Hvg.hu, link