Internet- és giccsadóból könyvtártámogatás és digitalizálás?! — Tiltakozás

Évi 2-2,5 milliárd forint pluszbevételt remél a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke a parlament előtt lévő törvénymódosításból, amely bizonyos termékekre kivetné a ‘giccsadót’, míg más termékeknél és szolgáltatásoknál csökkenti vagy megszünteti azt. A költségvetési bizottság tegnapi ülésén a szocialisták átengedték a javaslatot, de az ellenzék sem ágált ellene. Ha a törvényt elfogadja a parlament, úgy az alap éves költségvetése a jelenlegi 8-8,5 milliárd forintról tízmilliárdra emelkedne — mondta Harsányi László NKA-elnök. A lépés sajátos kormányzati filozófiát takar, hiszen tavaly ősszel a kis adók tervezett összevonásakor felmerült a kulturális járulék megszüntetése, igaz, elsőként lobbizták ki a sorból. Eszerint a jövőben nem terheli az egyszázalékos elvonás a szótárakat, az üres mágneses, félvezető adathordozókat, az üres optikai lemezeket, valamint a dvd-kölcsönzést; a gyermekkönyveknél pedig fél százalékra mérséklődik. Harsányi szerint a többletbevételt részben a közkönyvtárak beszerzéseinek támogatására, valamint a könyvtári állományok digitalizálására, illetve kulturális fesztiválok minősítésére és támogatására költenék. – F: ápr. 9.
Internetadó: Újabb burkolt adóemelésre készül a kormány. Ezúttal a hazai infokommunikációs vállalatokat sújtanák újabb terhekkel. A 2008. április 4-én a parlament elé terjesztett T/5395. számú törvényjavaslatról (a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosítása) az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) ma állásfoglalást adott közre, amelyben tiltakozik a tervezett burkolt adóemelés ellen. – F: Prím, ápr. 10., link , ATSzE – tiltakozik az internetadó ellen. A Fidesz szerint sem támogatható az internet-adó. A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács elutasítja az ‘internetadó’-t:. Az SZDSZ és az MDF nem támogatják az internetadót.

Régebbi hírforrás(ok): Napi, link Kreatív, link Prím, link link , Sg.hu, link