A könyveslánc a könyvtáros napi tapasztalataira nagymértékben épít, és beindításához a szakember jelenléte elengedhetetlen. A könyvtáros a jelentkező olvasókból olyan négyes csoportokat hoz létre, melynek tagjai nem ismerik egymást. Itt az olvasók ízlésének alapos ismeretére van szükség, mivel a könyvtárosnak úgy kell a csoportokat kialakítania, hogy végül az egyes tagok azt érezzék, hogy gazdagodtak az ezen láncban való részvétel által. A négyes csoport minden tagja kap egy számot. Mindenki elolvas egy-egy könyvet, amit aztán a könyvtáros továbbít sorban egymás után a másik háromnak. Tehát végül a csoport minden tagja ugyanazt a négy könyvet olvassa el, amelyből egy az ő maga választása volt, a másik hármat pedig kapta. Tulajdonképpen itt is az ajánlás egy speciális esetéről van szó. Az különösen izgalmassá teszi a dolgot, hogy a könyvtároson kívül más nem tudja, hogy ki tagja az adott négyesnek, tehát anonim módon történik az ajánlás is. A könyvekbe a csoport tagjai kommentárokat helyeznek el, s egymás véleményét így megismerhetik, s azt, hogy a többiek számára mily mértékben volt tetsző a kapott olvasnivaló. – F: Olvasásközpontú olvasásfejlesztés / Péterfi R.
Péterfi Rita