Fényképezzünk olvasókat!

Lefényképezhetjük olvasóinkat akkor, mikor könyvvel a kezükben éppen mennek ki a könyvtárból. Ugyanis mindig nagy az érdeklődés, hogy általunk ismert emberek milyen könyveket is választanak. Különösen azokon a helyeken működik ez jól, ahol kisebb közösségeket szolgál a könyvtár, ahol ismerik egymást az emberek. Ezért készítettek olyan plakátokat, amelyeken egy oszlopban a közösség jól ismert arcai jelentek meg – úgy mint a plébános, a benzinkutas, az orvos, a közértből az eladó – s egy másik oszlopban voltak találhatók azon könyvek fotói, amiket ők olvastak. De a személyek és a könyvek képei nem egymás mellett szerepeltek. Vagyis összekeverték azokat, így ki-ki csak találgathatott, hogy kihez mely könyv tartozik. Aztán ez alkalmat adott arra, hogy a plakáton megjelenő személyekkel az emberek kapcsolatba lépjenek, könyvekről beszélgessenek, s megkérdezzék őket, hogy melyik könyv is volt az övék. – F: Péterfi R.: Olvasásközpontú olvasásfejlesztés.

Könyváráruházak bevált marketingszokása, hogy nagy plakátokon olvasó híres embereket ábrázol. Jellemzően olyanokat, akik a könyveket vásárló középosztály, mint célcsoport számára vonzó személyiségek. A könyvtár – saját célja szerint – módosíthatja a képletet: az ábrázolt személy lehet helyi híres ember, valamilyen szempontból kisebbségi, tehát nemcsak a referenciaszemély és támogatni kívánt csoport képviselője egyaránt. (MG)