Az Amazon és a Google általános jelenléte, valamint az egyre inkább elkényeztetett internethasználók arra ösztönzik a könyvtárakat, hogy az innovációkat ne bízzák teljesen a kereskedelmi szolgáltatókra. Észak-Rajna-Vesztfália Felsőoktatási Könyvtári Központja (HBZ), Németország egyik legnagyobb könyvtári szolgáltató és fejlesztő intézménye, a Kölni Egyetemi és Városi Könyvtárral és a kölni Központi Orvostudományi Könyvtárral szövetkezve olyan katalógusbővítési projektet kezdett el, amely minden korábbi német kezdeményezésnél nagyobb méretű, és példaként szolgálhat hasonló jövőbeni programok számára. A kölni projekt keretében több mint 180 ezer könyv tartalomjegyzékét szkennelték be, az OCR-es feldolgozás révén ezek teljes szövegű elérése vált lehetővé, ezután pedig a szkennelt tartalomjegyzékeket betöltötték a különböző katalógusrendszerekbe. A mintegy 720 ezer szkennelt oldalból kb. 240 ezer az orvostudomány, a többi 420 ezer pedig a közgazdaság és a társadalomtudományok körébe tartozik. A négy hónapon át tartó szkennelés során kb. 2000 könyvet ill. 7000 oldalt dolgoztak fel naponta. (autoref.) – F: Katalógusrekordok bővítése tartalomjegyzékekkel, avagy hogyan lehet 180 ezer könyvet négy hónap alatt feldolgozni. Kölni könyvtárak közös projektje.
Hogyan lehet 180 ezer könyvet négy hónap alatt feldolgozni?
Régebbi hírforrás(ok): Könyvtári Figyelő, 2007/3. Manci: link