A kilencvenes években megszaporodó felsőoktatási intézmények és azok kezdetben hiányos könyvtárai komoly terhet róttak a közkönyvtárakra. Az egyetemistáknak szükségük volt a szakirodalomra, és ha valami nem volt meg a kari könyvtárakban, a legkézenfekvőbb úti cél a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, azaz a ‘fészek’ volt. Havas Katalin, a FSZEK tájékoztató könyvtárosa tíz évvel ezelőtt összeállított egy listát, amelyen sorra vette a régóta kiadatlan, mégis népszerű köteteket, és egy kiállításon be is mutatta a ‘rongyos könyveket’. A kiadók korántsem voltak elutasítók, sőt megörültek az ingyen piackutatásnak, és még fizettek is egy keveset a listáért. A tíz évvel ezelőtti akciónak köszönhetően ugyanis a ronggyá olvasott szak- és szépirodalmi művek nagy részét újra kiadták. A másik nagy változást a FSZEK online keresője hozta: ha valaki ezt használja, már otthon láthatja, hogy megvan-e a keresett könyv, és szükség esetén máris továbbmehet egy másik könyvtár honlapjára. Megfigyelhető azonban, hogy már a tanulók érdeklődése sem a régi – teszik hozzá a szakemberek. Általában nem olvassák végig a könyveket, hanem viszik a fénymásolóba, megszerzik a szükséges fejezetet, és már mennek is. Ha a könyvtárosok kapcsolódó irodalmat ajánlanak, azon inkább csak mosolyognak. – F: szept. 22.
Nem rongyosodnak tovább a könyvek
Régebbi hírforrás(ok): NOL, link