Előírások vonatkoznának a közfeladatot ellátó költségvetési szerv jogállására, alapítására és megszüntetésére, valamint arra, hogy a jövőben meg kellene indokolni, az adott intézmény mire kívánja elkölteni az adóforintokat. Meg kellene tervezni a megvalósítás folyamatát, a teljesítményt pedig mérni kellene, arról be kellene számolni. A törvény értelmében a jövőben nem lenne magától értetődő, hogy egy idén működő állami intézmény jövőre is fennmarad. Az adott közfeladat ellátásáért versenyezhetnének az állami szervek, így az eddig a feladatot ellátó szervezetre megszüntetés vár, ha valaki elnyeri előle a megrendelést. A jelenlegitől alaposan eltérő új szabályoktól, helyzettől azt remélik a PM-ben, hogy sikerül gátat szabni a pazarlásnak, végrehajtható költségvetés készül, a szolgáltatások pedig finanszírozhatóak lesznek, a folyamat egésze átláthatóvá válik. A tárcákat ez a jelek szerint nem hatja meg. Eddig legalább két államigazgatási egyeztetést tartottak a PM és a többi minisztérium részvételével, de a tárcák még mindig több ponton bírálják a tervet. Az első körös, még tavasz elején megtartott konzultáción ‘a szabályozás alapvető célját és a szabályozás irányait érdemi kritika nem érte’, ám mégis ‘általános tapasztalat, hogy a véleményezők inkább ragaszkodnak az elismerten rossz, indokolatlan költségtöbbleteket és aránytalan ellátottságot eredményező jelenlegi szabályozáshoz és gyakorlathoz, mintsem, hogy felvállalnák az új szabályozás által előidézett többletmunkát, átgondolást, rendszerváltoztatást’ — fogalmaz az Indexhez került dokumentum. – F: Portfolio.hu, aug. 9.
Lehet, hogy tisztába teszik a közszféra költségvetését?
Régebbi hírforrás(ok): link