A múltat végképp elpörölni

Szlovák, román és magyar politikusok néha bejelentik, hogy hamarosan közös középiskolai történelemtankönyv jelenik meg, pedig a mű jó eséllyel sosem lát napvilágot. A példaként emlegetett német-francia párosnak ötven évre volt szüksége az álláspontok összefésüléséhez. ‘A közös szlovák-magyar történelemtankönyv ügye újra és újra felvetődik (…), hogy aztán a ‘bármikor elővehető megoldandó feladatok’ polcán aludja álmát a következő riadóig’ — summáz egy hónapja megjelent írásában Jakab György, a téma magyarországi szakértője. Az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet munkatársának visszafogottsága érthető. Hiába állnak kamerák elé a politikusok, hogy újabb ‘történelmi’ bejelentéseket tegyenek, csak nem akarnak megszületni a megálmodott tankönyvek. Legutóbb Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szlovák miniszterelnök találkozóján került bele az akciótervbe a közösen megírt és mindkét országban használatos kiadvány gondolata. Magyar-román viszonylatban néhány hónap múlva várható fontos bejelentés: ősszel ismét együttes ülést tart a két kormány a román fővárosban. S ahogy a 2005-ös és 2006-os randevún, úgy várhatóan az idén sem marad el a közös tankönyvről szóló nyilatkozat. … A magyar, szlovák és román oldalon előforduló előítéletek szakmai körökben az elmúlt években csökkentek, s ennek előbb-utóbb meglehet a hatása a közvéleményben is. Szlovák és román kutatók egyre nagyobb számban keresik fel az Országos Széchényi Könyvtárat (OSZK) és a Magyar Országos Levéltárat: mindkettőben a román és a szlovák történelem számára alapvető fontosságú könyvállomány és iratanyag található. – F: HV. aug. 8.

Régebbi hírforrás(ok): link