A magyar irodalom egyelőre nem foglalja el az őt megillető helyet a világban, ennek egyik oka, hogy kevés az angol nyelvű fordítás — véli John Ridland amerikai költő, műfordító. A Santa Barbara-i egyetem professzora nemrégiben Lendván járt, jól ismeri a magyar irodalmat, többször megfordult Magyarországon, s tartott vendégoktatóként előadásokat a hazai egyetemeken. Budapesti tartózkodása során ismerkedett meg Petőfi Sándor János vitézével, amelyet le is fordított angolra. A történet teljesen lenyűgözte, úgy véli, minél több embernek meg kellene ismernie a világon. 55 évesen ismerte meg a történetet, de ugyanúgy elvarázsolta, mint a magyar gyerekeket — vallotta be John Ridland. Azt is elmondta, hogy kapcsolata Magyarországgal egyetemi tanulmányaihoz kötődik. A magyar irodalom képviselői közül Kodolányi Gyulával ismerkedett meg elsőként, aki a Santa Barbara-i egyetemen vendégelőadóként tanított, majd hasonlóképpen került kapcsolatba Oravecz Imrével is. Végül ez utóbbi volt, aki meghívta Budapestre. Vendéglátói közbenjárására hivatalos felkéréseket is kapott, hogy tartson előadást az angol nyelvű költészetről. Ő azok közzé tartozik, aki hiszi, hogy az irodalom, a költészet a jövőben is fontos szerepet tölt majd be az életünkben. Egyelőre azonban az előítéleteket kell legyőznünk, az emberek többsége ugyanis fél a költészettől, s ennek alapja az iskolákban szerzett tapasztalat. – F: júl. 2.,
A János vitéz bűvöletében
Régebbi hírforrás(ok): link