Németországban az orvosi tudás és gyakorlat között hatalmas szakadék van, az orvosok már nincsenek abban a helyzetben, hogy feldolgozzák a rájuk zúduló információáradatot. A Die Welt című német napilap online változata idézi azt a szakértői csoportot, amely a Bizonyított Gyógyítás Hálózata nevet viseli. A szervezet képviselő azt állítják, hogy a páciensek 30-40 százalékát nem úgy látják el, ahogy az a tudomány mai állásának megfelel, ezen kívül a betegek egynegyede olyan terápiát kap, amely felesleges, sőt káros. – F: máj. 18.
— A könyvtárosok kétszeresen is érintettek e hírben. Egyrészt, mert az orvosok információellátásában — vagy annak nem kielégítő voltában — a könyvtári szolgáltatás is részes. Már amennyiben komolyan gondoljuk, hogy a könyvtár az információs társadalom alapintézménye. Az érintettség másik területe az analógia. Elgondolkodhatunk, hogy saját könyvtárügyünk gyakorlata és a mai könyvtári tudás között mekkora a különbség? — Persze az adott költségszinten. A következő hír éppen arról szól, hogy az eljárás harminc éve adott, ismert — lehetne. A könyvtári gyakorlat az összehasonlíthatatlanul jobb körülmények ellenére elmarad az éppen 30 évvel ezelőtti példától. — Egy pozitív orvosi könyvtári példa: link csinljk/ (MG)