Először csak szavakat ért meg az ember. Aztán egyre bővül a nyelvismeret hálója, amelyet akár idegen szavakból szőtt szépirodalmi művekre is kivethetünk. Főiskolás nyelvtanárpalántáknál nem ritka a kétoldali undor, ha eredeti nyelvű regények olvasására kell vetemedni, ám előfordul, hogy a páciens a vizsga kényszere alól szabadulva kedvet kap az idegen mondatokhoz. Van olyan is, aki egyszerűen csak beleun az igealakok, szabályok biflázásába, s inkább olvasni kezd. Logikázhat úgy is: ha magyarul tetszik egy könyv, akkor nem csalódik benne más nyelven sem. Már csak be kell szerezni az alapanyagot . … Egy 2005-ös közvéleménykutatás eredménye szerint kiugróan magas az idegen nyelven olvasók aránya a fiatalok és a magas iskolai végzettségűek körében. A 25 év alattiak 76, míg a 26-35 év közöttiek 48 százaléka állította, hogy olvas idegen nyelven, az egyetemet végzettek 97 százaléka gondolta ugyanezt. A könyvesboltok pedig úgy tűnik, tisztában vannak ezzel. … Az idegen nyelvű szépirodalmat persze kölcsönözni is lehet, a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban is egyre gyakrabban keresik ezeket. Komlósi József igazgató úgy látja, a nagy nyelvtanulási lázzal párhuzamosan nőtt azoknak a száma, akik angol, német, francia könyveket és folyóiratokat akarnak olvasni, a könyvtárban náluk körülbelül tízféle sajtóorgánum közül válogathatnak. – F: márc. 6.
Félre a szabályokkal, elő az olvasnivalóval — idegen nyelvű könyvek kínálata Székesfehérváron
Régebbi hírforrás(ok): link