Kiskönyvtár magántőkéből a metróállomásban?

Kiskönyvtár magántőkéből a metróállomásban? — akár Budapestre is gondolhatunk az alábbi hír olvastán: Ez a főváros sajnos nem a miénk. Ez a főváros Közép-Amerikában van, közelebbről pedig Mexikóban. Mexikóvárosban ugyanis vagy tucatnyi metróállomáson nyitott könyvtárat a főváros vezetése. Másfél milliónyi könyvet vitt oda, a köteteket ingyen lehet kölcsönözni, igaz, kiszálláskor illik visszaadni, de ha valaki hazavinné, akkor sincs itt a világvége. A kísérlet alapja az abszolút bizalom. S az abszolút akarat és elszántság arra, hogy a kultúra valóban közkincs legyen. Kísérlet ez a javából. A városi elöljárók és a metrót üzemeltető cég vezetői ugyanis ettől az Olvass gyorsan a metrón! elnevezésű ötlettől azt remélik, hogy egyrészt megkedvelteti az olvasást a fővárosi metrózókkal, másrészt pedig — s ez talán még ennél is fontosabb lehet — valamelyest sikerülhet csökkenteni a bűnözést is, amely az utóbbi időben különösen a metróban harapódzott el. Maga az ötlet is akkor pattant ki a főváros és a metró vezetőinek a fejéből, amikor arról tanakodtak, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a metrót és környékét? Míg néhány szakember azt javasolta, hogy minden állomásra és szerelvényhez állítsanak fegyveres őröket, addig a metró vezetői úgy gondolták, hogy fegyverek helyett alkalmasint megteszi a könyv is. A gondolatot tett követte: némi szorgos kutakodás és elegáns felkérés után magántőkések és alapítványok csatlakoztak, megteremtve az ötlet anyagi hátterét. A mexikóvárosiak általában jól fogadták a kezdeményezést. Az egész országban tíz százalék az írástudatlanok aránya, ám az írni-olvasni tudók sem olvasnak rendszeresen. Különösen kevesen olvasnak újságot, s a könyvekből is többnyire csak a lektűrt, illetve a könnyedebb bestsellert forgatják. Az aztékok földjén már húszezer példány is bestsellernek számít� A metrókönyvtárakban ezért olyan könyveket kínálnak, amelyekben rövid novellák, történetek vagy versek vannak. Hogyha valaki nem akarja hazavinni, hosszasabb elmélyedésre, akkor a metrón beszállástól kiszállásig elolvashasson egy novellát, majd kiszálláskor nyugodt szívvel leadhassa a könyvet. – F: febr. 7.

Hírforrás:
link