Az előző részben már találkozhattunk jó országos könyvtárügyi keretrendszerekkel, melyek a felhasználókat szolgálják. Ezúttal a következő tanulmányok segítségével kicsit konkrétabb vizekre evezünk, először Eva Bergstedt cikke segítségével. Ha a régió összes könyvtárát az adófizetők pénzéből finanszírozzák, miért nem nyújtanak közös felhasználóbarát szolgáltatásokat? — teszi fel a kérdést a svédországi Varmland régió könyvtári projektjének könyvtáros-menedzsere. Emögött a gazdasági szolgáltatói szemléleten túl a józan megfontolás áll: olcsóbb a közös fejlesztés, mint a forrásokat felemésztő önálló próbálkozások. Így 16 köz-, egyetemi és kórházi könyvtár fogott össze a régióban. A kísérlet forrásait és szakmai támogatását a svéd pénzügyminisztérium, az állami kulturális ügyeket menedzselő Kulturális Tanács és a Svéd Nemzeti Könyvtár összefogása biztosította. Ennek eredményeképpen többé nem kell külön olvasójegy az egyes intézményekbe, s a korábban említett dán példából ismerős módon a régió bármely intézményében leadható a többiből kölcsönzött dokumentum is. Ez még azonban csupán a kezdet. A link címen működő portál tulajdonképpen svéd regionális szolgáltatási alapú implementációja a szintén az előzőekben említett link dán szolgáltatásnak. Itt azonban a közös elektronikus szolgáltatások (e-book kölcsönzés, hang- és videóanyagok online elérése, adatbázis-hozzáférés) áll a középpontban, melyek mögött nem áll közös katalógus. A szabályozás idomulása(!) itt sem ment egyik napról a másikra (a fenntartók köre a helyhatóságoktól kezdve a megyei hatóságokon át, az állami szabályozás alá tartozók), ám regionális szinten sikerült megteremteni az egységes online és offline (az adott intézményekben megjelenő) közös szolgáltatói területeket. A szintén regionális kísérletként már korábban beindult Oestfold megyei kísérletek tapasztalataiból sokat profitáltak a warmlandiak is. A határ két oldalán közös online kulturális eseménynaptárt működtetnek. Rendszeres gyakorlati konzultáció folyik a könyvtári logisztikai fejlesztésekről, vagy az informatikai rendszerek nemzetközi (norvég-svéd) koordinációjáról. A projekt eredményeképpen például a régió polgárai kórházi tartózkodásuk során zenét és filmeket tölthetnek le — fájdalmaikat enyhítendő. Az egészségeseknek pedig nem kell végigjárniuk a régió könyvtárait személyesen, hogy hozzáférjenek szolgáltatásaikhoz. Bárhonnan áthozzák a könyveket a saját helyi könyvtárukba, s vissza is vihetik oda azokat.
Related Posts
Félelem nélküli élet — megadjuk-e magunknak, könyvtárosoknak?
- KIT Hírlevél
- November 9, 2011
A száz éve született Bíbó Istvánra emlékezünk most, november 4-én. Híres aforizmája: a demokrácia azonos a félelem nélküli élettel. Tudjuk, hogy ezt az attitűdöt valójában […]
IT-stratégia 2007-15: Minden könyvtártípus egyetlen nemzeti adatbázis keretében
- KIT Hírlevél
- April 30, 2008
Finnországban nyilvánosságra került a nemzeti információs társadalmi stratégia a 2007 és 2015 közötti időszakra. A célt az információs társadalom nyújtotta ‘jó életminőségben’ határozták meg, ahol […]
A KIT és az öncenzúra
- KIT Hírlevél
- October 19, 2016
A KIT-tel kapcsolatos, pl. a megrendelőszám-emelkedésben és személyes visszajelzésekben mért bizalom arra készteti a szerkesztőket, hogy más források által nem közölt információkkal is szolgáljon. A […]