Hétezer háromszáz órányi archív híradós anyagot már átadott a Magyar Televízió (MTV) a Nemzeti Audiovizuális Archívumnak (NAVA) – értesült lapunk. A köztévénél szeptember közepe óta gőzerővel folyik a digitalizálás, hogy elmaradásukat teljesítsék és átadják a kulturális tárca által a tévétől még tavaly 4,2 milliárd forintért megvásárolt felvételeket. Eddig hiába kerestünk tévés kordokumentumokat, a NAVÁ-ban csupán az idei, országos csatornákon sugárzott műsortermésre bukkanhattunk, ugyanis csak a felhasználói jogok kerültek nemzeti látványtárba, adathordozón az MTV nem adta át a régi műsorszámokat. Az átmentéshez szükséges technikai feltételek ugyanis hiányoztak a köztévénél. Heteken belül azonban kutatható lesz a NAVA-kompatibilis adathordozóra mentett hét és félezer óra, amely archív híradó bejátszásokat tartalmaz. Mint azt a NAVA vezetője, Kovács András Bálint lapunknak elmondta, most katalogizálják a kordokumentumokat, utána elérhetők lesznek a könyvtárakban létrehozott NAVA-pontokon. A szerződés értelmében az MTV-nek a rendszerváltástól 2004. novemberéig sugárzott parlamenti közvetítések teljes anyagát is át kell adnia. Összesen 10.763 óra anyagot kell szállítani az archívumnak. – F: okt. 9.
Tévés kordokumentumokat kapott a nemzeti látványtár
Régebbi hírforrás(ok): link