Kelet-Közép-Európában a magyar nagyvállalatok költik a legtöbbet kutatás-fejlesztésre derül ki az Európai Bizottság most kiadott jelentéséből. A brüsszeli elemzők a 2005-ös k+f kiadások nagysága alapján rangsorolták a tagországok cégeit. Az ezer legjelentősebb társaságot tartalmazó listán térségünkből kilenc vállalat szerepel: három magyar, két-két lengyel és cseh, valamint egy-egy szlovák és szlovén. Ha a kiadások nagyságát is figyelembe vesszük, akkor még látványosabb a magyar elsőség. A Richter Gedeon ugyanis nemcsak a hazai, hanem a térségbeli cégeket is egytől-egyig lekörözi az innovációra fordított összeg nagysága alapján, másik nagy gyógyszeripari vállalatunk, az Egis pedig a harmadik helyet mondhatja magáénak. A nyugat-európai versenytársak mellett persze így is eltörpülnek a magyar nagyvállalatok k+f kiadásai. – F: okt. 6.
Innovatív magyar vállalatok — a könyvtárak potenciális piacai
Régebbi hírforrás(ok): link