Városi és megyei könyvtár integrációja Pécsett

Kereszturi Józsefet, a Városi Könyvtár igazgatóját kérdeztük: Szakterületének kiváló ismerőjeként hogyan vélekedik a regionális könyvtár kulcsprojektjéről?
— Egyetértek azzal, hogy az egyik kiemelt fejlesztést éppen a mi szakterületünk gazdagítására szánják, mert elérkezett annak ideje, hogy a város lakosságának közkönyvtári ellátását tovább korszerűsítsük. Fontos azonban tudatosítanunk, hogy nem két (a városi és a megyei) könyvtár egyszerű, “mechanikus” összevonására van szükség, hanem integrációjukkal egy eddig sosem volt, új létesítmény születik majd. Létrehozása, tartalommal való megtöltése — ha jól csináljuk — bizonyos mértékig modellként is szolgálhat majd a később, másoknak. Hosszú története során mindkét könyvtár meghonosított olyan szolgáltatásokat, amelyeket megőrizve, továbbfejlesztve a város, a megye, de akár a valamikor megszülető régió határain belül és túl is mintaértékű könyvtárat és információs központot teremthetünk. Ugyanakkor a városi könyvtár igazgatójaként kötelességem hangsúlyozni a hálózat megőrzésének jelentőségét, vagyis a 2010 után működő új intézmény léte nem kérdőjelezheti meg a város más pontjain látogatható, kisebb, nagyjából Várkonyi Nándor fiókkönyvtárunk méretéhez hasonló bibliotékák működtetését, illetve majdani átadását.
Kardinális kérdésnek tartom – s már a tervezés fázisában lényegi szempontnak kell lennie — a 2010 utáni üzemelés biztosítását, azaz fenntartható rendszerre van szükség 2011-ben, és azt követően is. A működtetési költségek minden bizonnyal a várost terhelik majd, ezért e projektet úgy kell kivitelezni, hogy később, a nemzetközi figyelem csökkenése után se okozzon megoldhatatlan feladatot tevékenységének finanszírozása. Ma még nem látom eléggé világosan, hogy a könyvtár regionális szerepkörét, és azt sem, hogy az ebből következő szolgáltatások anyagi forrásainak biztosítására milyen lehetőségek nyílnak majd 2010 után. – F: szept. 1.

Régebbi hírforrás(ok): link