Nők a médiában és a vállalkozók napja — programok Bátonyterenyén

Számos érdekes és változatos program között válogathattak az érdeklődők a közelmúltban az Ady Endre Városi Közművelődési Központ és Könyvtár rendezésében. Február utolsó napján Nők a médiában címmel a Nógrád Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Irodával közösen kerekasztal-beszélgetésre került sor. Az eseményen részt vett Meruk Rózsa az Ifjúsági, Családügyi Szociális Egészségügyi Minisztérium sajtóirodájának médiafigyelője, valamint Vágner Mária, Göncz Kinga miniszter sajtóreferense, továbbá az írott és elektronikus sajtó megyei és helyi képviselői. Tartalmas és érdekes adalékot nyújtott a hírkereső szolgálat által kigyűjtött, közel egy hónapnyi megjelenés rendszerezése, válogatása. Amiből kiderült: a megjelenő, nőkkel kapcsolatos anyag egyharmada a bulvársajtóban található. A közéletben, a sportban betöltött szerepükről lényegesen kevesebbet, más területekről pedig szinte elenyészően keveset mutattak be. A sztereotipikus megjelenítés jelentős. – F: márc. 17.
A város két vállalkozója emléklapot és jelképes ajándékot vehetett át: Juhászné Bártfai Ildikó, a vállalkozói egyesület elnöke azért a szerteágazó szervezőmunkáért, és az általa működtetett cég nyújtotta konkrét anyagi támogatásokért, amit az elmúlt időszakban végzett illetve nyújtott. Lavajné Dóka Éva, aki megtartva eredeti hivatását, mai napig visszajár óraadóként iskolájába, a kulturális rendezvények aktív résztvevője, a maconkai közösségi ház létrehozásának, programjainak támogatója. – F: márc. 17.

Régebbi hírforrás(ok): link ; link