A csőtörés még múlt vasárnap, január 8-án történt, a vezeték a negyedik emeleti könyvfeldolgozó osztályon repedt meg, egy beépített szekrény mögött — mondta Monok István, a könyvtár főigazgatója. A dolgozók csak másnap – amikor munkába álltak – vették észre a csőtörést, azonban erre az időre már a második emeleti hírlap-és könyvraktárba is lefolyt a víz. A csőtörésben 2500 könyv és 1200 kötegnyi hírlap sérült meg. Többek között korábbi kiadású Népszabadság, Délmagyarország és Békés megyei népújság, továbbá a két világháború közötti népszerű olvasmányok. Ezek a dokumentumok a muzeális raktár állományába tartoztak. A könyvtár főigazgatójának becslése szerint a kárérték megközelítőleg nyolc millió forint lehet. A könyvtár dolgozói a kötetek egy részét megszárították, de 76 hírlapcsomagot és 63 könyvet le kellett fagyasztani, mert csak egy speciális eljárással lehet belőlük a vizet úgy kivonni, hogy ne ragadjanak össze a lapok. Ez az eljárás azonban nagyon drága, előreláthatólag 5 millió forintba kerül majd — magyarázta Monok István. Minden dokumentumot nem tudnak ezzel a módszerrel megmenteni, ezért a sérült könyvek, hírlapok listáját a könyvtárak között köröztetik, hátha van valahol másodpéldány. A főigazgató szerint jó a tűz és vízvédelmi rendszer a könyvtárban, azonban a csőtörést okozó vezeték egyik intézmény rajzon sem szerepelt és feltehetően sok ilyen lehet még a könyvtárban. – F: jan. 17.
Related Posts
Köztévés lexikon készül
- KIT Hírlevél
- August 17, 2005
A köztévé archívumának operatív értékmentéssel foglalkozó csoportja létre kíván hozni egy olyan interneten elérhető “televízió-történetet”, amely az MTV elmúlt ötven évét személyes életutakon keresztül mutatja […]
Alacsony és magas intenzitás a könyvtárban – megtérül a társadalomban
- KIT Hírlevél
- September 23, 2026
A hatalmas bizalomhiánnyal küszködő, megosztott Magyarországon különösen fontos, hogy a könyvtárak rendkívüli hatást kifejteni képes bizalom- és demokráciaintézmények, a társadalom kapcsolati hálójának megerősítői, a részvételiség […]
Tartalommenedzsment — könyvtárosok is elkezdhetik
- KIT Hírlevél
- May 27, 2015
A célcsoportok bizalmának megszerzése nem a reklámokon múlik. A potenciális ügyfelek jó néven veszik, ha az ő problémáikból kiinduló üzeneteket kapnak. A megoldandó feladatok és […]